A Hernád két partját már az 1800-as években a vármegye által épített szép, nagyszabású vashíd kötötte össze, melyen vámot szedtek. A vashidat, melyet a régi műegyetemi tankönyvek is ismertek a második világháború során 1944 decemberében a visszavonuló német csapatok felrobbantották. Ezután ideiglenes fahíd épült, melynek cölöpjei a Hernád medrében ma is megtalálhatóak. A jelenlegi vasbeton híd 1949-ben készült el. A híd 80 méter hosszú, pillér nélküli. Építésén a falu lakossága is részt vett. Sajnos tragédia is történt, mert hídépítés közben, 1948. december 17-én Molnár István gibárti lakos életét vesztette, aki feleségét és két gyermekét hagyta hátra. Az idézet Molnár bácsi temetésén hangzott el, mellyel a munkatársai búcsúztak tőle.
„ A híd azonban áldozatot követelt: vért, emberéletet.
A hídért, amely a vérkeringést és az életet jelenti, amelyen szekerek fognak kocogni csendesen, autók fognak robogni, amelyen, nyári estén lenéznek majd a vízbe a fiúk és a lányok, amely ütőere lesz a környéknek, és bizonyítéka országunk, népünk élni akarásának, Te sokat adtál.
Adtad érte életedet, a legtöbbet, mit ember adhat.
Nem fogja neved hirdetni márványtábla, de a falu gyermekei tudni fogják a helyet ahol utolsót dobbant a szíved, tovább adják gyermekeiknek a mi unokáinknak, itt halt meg Molnár Pista bácsi.
És mi már régen porrá leszünk, nem emleget minket senki sem, de amíg a híd áll, Te élni fogsz vele együtt. Néked legyen könnyű a föld. Isten veled”
