Huszt 1

Mutassunk példát hazaszeretetből – Együttműködés kárpátalján című pályázat

A “Határtalanul” program keretében elnyert pályázatnak köszönhetően, felkerestük Kárpátalját. Meglátogattuk Beregdédán a Búzavirág óvodát. Látogatásunk során ajándékok és adomány átadására került sor. Adományozók a látogatáson résztvevő szülők és gyerekek voltak. Az öt nap alatt felkerestük Kárpátalja számos Magyar vonatkozású emlékhelyeit. ( Beregvidéki múzeum, Beregszentmiklósi kastély, Munkácsi vár, Gerebeni bunker, Szolyvai emlékpark, Tisza eredete, Felső Gereben,  Európa mértani közepe ).

Kinttartózkodásunkat teljes egészében a Bethlen Gábor alapkezelő Zrt. támogatásával elnyert pénzösszegből finanszíroztuk.

Köszönetünket fejezzük ki vendéglátóinknak, Beregdédán Halász Andrea óvodavezető asszonynak és Levcsenkó Róbert Görögkatolikus atyának, illetve  Berekszászon a Verecke Tour Utazási Iroda vezetőjének és munkatársainak.

Pályázati azonosító : HAT-18-03-0046

Az Emberi Erőforrás Minisztériuma által kiírt Kárpátaljai Szolidaritási program. A pályázattal kapcsolatos feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságának irányításával.

             

 

Huszt 1

TIGÁZ ÉRTESÍTÉS!

ÉRTESÍTJÜK A TISZTELT LAKOSOKAT, HOGY GIBÁRT TELEPÜLÉS FÖLDGÁZ HÁLÓZATÁN, A FÖLDGÁZSZÁLLÍTÓ ZRT . SZÁLLÍTÓVEZETÉK, ÉS A TIGÁZ ZRT. ELOSZTÓVEZETÉK KARBANTARTÁSI MUNKÁLATAI MIATT

2019.MÁJUS 21.-ÉN 22.00-ÓRÁTÓL – 2019.MÁJUS 23-ÁN 22.00-ÓRÁIG A FÖLDGÁZ BETÁPLÁLÁS SZÜNETEL.

A GÁZSZÜNET IDEJE ALATT KÉRJÜK, A FOGYASZTÓK A FÖLDGÁZ HASZNÁLATÁVAL NE KÍSÉRLETEZZENEK, A FŐELZÁRÓT, TARTSÁK ZÁRT ÁLLAPOTBAN.

 

A FENTI MUNKÁLATOK MIATT KÉRJÜK MEGÉRTÉSÜKET!!!

Huszt 1

“Határtalanul” program 2018. – MUTASSUNK PÉLDÁT HAZASZERETETBŐL! – EGYÜTTMŰKÖDÉS KÁRPÁTALJÁN

Gibárt Község Önkormányzata az Emberi Erőforrás Minisztériuma által kiírt Kárpátaljai Szolidaritási program című pályázatán sikeresen pályázott és támogatást nyert. A pályázattal kapcsolatos feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságnak irányításával. 

Pályázati azonosító : HAT: 18-03-0046

megvalosult_a_magyar_kormany_tamogatasaval_bga_alap