Szent-Imrey Kastély

A kastély klasszicista stílusban 1820 körül épült. A kastélyt a régi család ma is élő leszármazottja lakja. A rendszerváltozás után Szent-Imrey Pál visszavásárolta az ősi családi házat, ami úgy történt, hogy a kastélyban lakó családoknak új lakóházat biztosított. A teljesen    leromlott épületet pedig felújította. A terasz szép öntöttvas korlátját úgy tudta pótolni, hogy annak egy elemét az épület előtti fa alatt megtalálta, majd éveken át a panellakásában őrizgette. Ennek alapján készíttette el az új lépcsőkorlátot. A terasz oszlopfői közül egy hiányzót maga faragott ki, mert teljesen megsemmisült az elmúlt évtizedekben. Ma kellemes látványosság a kastély.

Ebben a szép épületben beszélgetett egy riporter a házigazdával a kúriáról és a családról. Tudnál mesélni valamit az épület építéstörténetéről: Mikor épült, ki építette és mi lett a sorsa a XX. században?

Családi elbeszélések alapján az épületet ükapám, Szent-Imrey László építette, valamikor az 1820-30-as években. A jelenlegi felújítás során azonban kiderült, hogy feltehetően egy korábbi kúriát bővítettek- vagy újítottak fel- a XIX. század első felére jellemző klasszicista stílusban. Később két romantikus hangulatú toronnyal toldották meg az épület oldalait, így megjelenése igen jellegzetes. Családom több generációja élt ebben, és a környéken álló családi kúriákban, valamint az ősi családi fészekben, a krasznokvajdai kastélyban. Ezt a kúriát 1945-ben államosították, de fellebbezésünkre még tulajdonunkban maradt 2-3 évig. Ezután végleg elvették a családtól. Az 1992-es kárpótlás során az Alkotmánybíróság döntése ellenére, ami alkotmányosnak nem éppen nevezhető-csak részleges kárpótlásban részesültünk, így többek között, az épületet sem kaphattuk vissza.

A családnak el kellett hagynia az egykori otthont. Mi lett velük, hova mentek?

A család egy része, édesapám testvére és nagyapám közvetlenül a háború után külföldre menekült. Nagyapám később visszajött. Édesapám Miskolcra került. Mivel az eredeti szakmájában – jogász volt – nem helyezkedhetett el, különféle munkákat vállalt. Dolgozott például kubikusként, majd végül raktárvezetőként ment nyugdíjba. 1980-ban halt meg így sajnos nem érhette meg hogy az egykori családi fészek újra a tulajdonunkba került, s most ismét az otthonunkat jelenti.

Mi lett az épület sorsa az államosítás után?

Téesz iroda lett, majd úgy hallottam, később mozi volt. Ezután rövid időre iskola működött falai között. Az elmúlt húsz évben pedig öt, meglehetősen rossz anyagi helyzetű család lakott benne. 1997-ben sikerült visszavásárolnunk az épületet. Fontos kiemelni, hogy mi nem visszakaptuk, hanem visszavásároltuk a kúriát.

Ekkor kinek a tulajdonában, kezelésében volt az épület, illetve hogyan történt a visszavásárlás?

Mint mondtam, az elmúlt húsz évben öt család lakta, de a tulajdonjog a tanácsé, majd az önkormányzaté volt. 1996-ban az akkori polgármester felajánlotta nekünk, hogyha a házban élő családoknak megfelelő lakást biztosítunk, és ők ezt elfogadják, a tulajdonjog a miénk lehet. Ez sikerült, így feleségemmel és másfél éves kislányommal Budapestről ahol egyetemista korom óta laktam falura költöztünk. Kezdetben nagyon nehéz volt a csepeli panellakás után vidéken élni. Mégis úgy gondoltam, hogy személyesen szeretném irányítani, felügyelni a felújítást. Mindent eladtunk Budapesten, bár a kúria még romokban állt. Megkaptuk ugyan a szomszédos épület egy részét, amely jelenleg közösségi ház, óvoda, de ott is komfort nélküli lakrészben, időnként fűtés nélkül laktunk. Egy év alatt sikerült olyan állapotba hozni a kúriát, hogy néhány helyiségbe beköltözhettünk.

Milyen állapotban volt az épület, miután kiköltöztek a családok?

Azt hiszem, el lehet képzelni, hogy egy szükséglakás milyen lehetett. Emlékszem, egy alkalommal felmentem a tetőre, s majdnem beestem az egyik lakásba, mert a mennyezet beszakadt, és csak egy ágytakaróval fedték be a lyukat. Az ilyen lakásokat sok esetben addig lakják, amíg életveszélyessé nem válnak. Felújításra pénzt nem áldoznak, inkább lerombolják az egészet. Ha mi nem kezdjük el a helyreállítást ez a szép kúria is ilyen sorsra jutott volna.

Ez hatalmas anyagi áldozatot jelent. Feladtad a munkahelyed Budapesten. Miből tudtátok a felújítást biztosítani, mihez kezdtetek itt falun?

Budapesten köztisztviselőként dolgoztam, de az átszervezések miatt megszűnt az állásom. Változtatni kellett addigi életemet. Arra gondoltunk, már lépnünk kell, költöztünk vidékre. Nagy megpróbáltatás volt, ez, de azóta sem bánjuk, hogy idejöttünk. Megalapítottuk vállalkozásunkat. Volt egy idős rokonom, aki gyakran mondta: kastély föld nélkül nem létezhet. Ezért belefogtam abba a kemény harcba, ami a kárpótlási jegyek földre váltását jelentette. Sokan autót, szőnyeget stb. vásároltak a kárpótlási jegyekért, én azonban úgy gondoltam, arra váltom, amit tényleg jelentett, így földet vettem. Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz, s ahogy körbenézek, úgy látom nagyon kevesen csinálták végig azt a hosszú és gyötrelmes utat, amely során visszavásárolhatták az egykori családi földek egy részét. Kitartáson és ügyességen múlt sok minden. Árverésekre kellett járni. Nehéz volt. A megszerzett földeken most erdőgazdálkodást folytatunk.

Hét év telt el azóta, hogy elkezdted a felújítást. Impozáns lett az épület, s az évek során gondolom, sok tapasztalatot szereztél. Megosztanád ezeket velünk, de legfőképpen azokkal, akik most kezdenek ilyen munkába?

Igen, természetesen. Az első, hogyha valaki felvállalja, hogy vidékre költözik és kúriát újít fel, meg kell határoznia, miből fogja, azt megvalósítani miből teremti meg az egzisztenciáját. A másik nagyon fontos dolog, amelyre én csak a helyszínen jöttem rá a kert fontossága. Nemcsak az épületet kell figyelembe venni, hanem a hozzátartozó kertet is, amely éppen annyi odafigyelést igényel. Az után fontos, hogy a tulajdonos saját maga is vegyen részt a felújításban. Rendkívül nehéz megfelelő szakembereket találni. Nekem az asztalosmunkákkal volt a legnagyobb gondom. Nem mindegy például, hogy milyen ablakokat és ajtókat építünk be. Amikor visszavásároltuk a kúriát, úgy tudtuk, hogy műemlék. Olvastam azonban egy újságcikket arról, hogy az 1980-as években több épületről levették a védettséget. Azt írták, hogy azért, mert túl sok a műemlék Magyarországon. A közölt listán kúriánk is szerepelt, de a földhivatal által kiadott tulajdoni lapon még ott állt a műemléki védettség. Megkerestem a műemlékvédelmi hivatalt, ahol közölték velem, hogy az épület már nem műemlék, így szabad kezet kapok a felújításhoz. Természetesen igyekeztünk korhűen, az eredeti állapotnak megfelelően helyreállítani az épületet, de elengedhetetlen volt némi modernizálás, konyha, fürdőszobák és az alagsori részben gépészeti helyiség kialakítása. Fokról fokra, lépésről lépésre haladtunk. Minden évben elterveztem, hogy mit fogok tenni, de újra és újra rá kellett jönnöm, hogy a mindennapos problémák miatt sosem sikerült a terveket megvalósítani. A családommal együtt nagyon sokat dolgoztunk az otthonunkon.

Meghatározó része a kúriának a berendezés. A családodnak azonban el kellett hagynia az épületet. Mit tudtak magukkal vinni, maradtak e tárgyak, bútorok, festmények a régi kúriából?

Épületünk ugyanolyan sorsa jutott, mint a többi hasonló. Kifosztották, bútorait és berendezési tárgyait elhordták, ellopták, elégették. Nagyon kevés tárgy, főként festmények maradtak meg a hagyatékból. A második világháború után családunk sokáig szükséglakásban lakott, így a megmentett tárgyak közül apám sok mindent átadott a falusiaknak megőrzésre, amely aztán „szocialista megőrzéssé” alakult. Nagy részét soha nem kaptuk vissza. A megfelelő enteriőr azonban nagyon fontos, s mivel már régóta gyűjtő vagyok, igyekszem az építészeti környezethez méltóan, igényesen berendezni otthonunkat.

Facebook kommentek